Rólunk és a stílusról

Szabó Zoltán Levente (2˚ Dan)

1960-ban születtem Budapesten. 10 éves korom óta rendszeresen sportolok: karatéztam, búvárúszó voltam, versenyszerűen kajakoztam az MTK WM Egyesületben és a Magyar Néphadseregben atletizáltam, ahol 1982-ben csapatban járőrbajnok lettem. Ezután is meghatározó volt számomra a sport, az úszás és a kerékpározás is szerves része lett az életemnek.

1996-ban  lehetőségem adódott újra karatézni, így kezdtem el újra edzeni Bisztrony Csaba sensei-nél. A legfőbb motivációm az elején az volt, hogy a fiaimmal együtt tudunk mozogni, de az évek múlásával a karate lett a legfőbb mozgásforma számomra.

2008-ban vizsgáztam le a fekete övre a Wado Kenshu-Kai International keretein belül.

2012-ben kaptam meg a 2˚ Dan fokozatot a szervezet elnökétől, Yoshihiko Iwasaki Shihántól.

2015-ben a JKF Wado-Kai szervezetnél 1˚ danra vizsgáztam.

2008-ban karate edzői képesítést szereztem a Testnevelési Egyetemen és ősztől elindultak az általam tartott edzések. Most már két óvodában és két iskolában tartunk edzéseket, immáron önálló egyesületként.


Szabó Gergely (3˚ Dan)

1989-ben születettem Budapesten. 1996-ban  kezdtem el karatézni Bisztrony Csaba senseinél, a Sozsin Wado Karate Egyesületben, ahol lehetőségem nyílt fokról fokra egyre több versenyen elindulni, edzőtáborban részt venni és sok barátra szert tenni, amelyek meghatározó élményeket jelentettek.

Végül 2009-ben sikerült megszereznem a fekete övet Yoshihiko Iwasaki Shihannál, a Wado Kenshu-Kai
International vezetőjénél és 2013-ban vizsgáztam le 2˚ dan-ra Gyomaendrődön. 2015-ben a JKF  Wado-Kai szervezetnél is 1˚ dan-os lettem, 2017-ben a 2˚dan  fokozatot teljesítettem, majd 2022-ben pedig 3˚ dan-os vizsgát tettem a danbizottság előtt.

A karate lehetőséget teremt számomra önmagam fejlesztésére, a rendszeres és aktív mozgás mellett közösséget, valamint folyamatos tanulást és megmérettetéseket biztosít.

A mai napig fontosnak tartom azt, hogy a családom tagjaival együtt tudtunk sportéletet élni, így a karate és a klub közös pontként van jelen az életünkben.


A stílusról

A Wado-ryu karate Hironori Otsuka által alapított tradicionális karate iskola.
Wa. jelentése béke
Do, jelentése út
Ryu, jelentése iskola, stílus (kai=szervezet)
Wado-ryu = a béke útjának iskolája.

„Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet. Magunkban kell keresni a békét és a harmóniát. Keressük azt.”

A wado nagy hangsúlyt teremt a jó időzítésre, a távolságtartásra, a támadások előli kitérésekre, a taisabakira, valamint a kitéréssel egy időben végrehajtott ellentámadásokra, a nagashi technikákra. A stílust a természetes, lágy, körkörös és rugalmas mozdulatok jellemzik a küzdelem közben.